ToxInfo – Biztonsági adatlap tudástár – Biztonsági adatlapok (SDS) készítése – 3. rész: Az SDS első 8 szakasza részletesen
Az előző részekben foglalkoztunk azzal, hogy miért van szükség biztonsági adatlapra és hogyan kell hozzáfogni az SDS összeállításához.
Most térjünk rá magára a dokumentumra: milyen információkat tartalmaz egy biztonsági adatlap?
Ahogy már említettük, egy SDS standard felépítésű, 16 fő szakaszból álló dokumentum. Ezek a szakaszok biztosítják, hogy minden lényeges adatot egységes szerkezetben adjunk meg.
Ebben a részben az 1–8. szakaszokat tekintjük át, amelyek az anyag/keverék azonosításától a munkahelyi védőintézkedésekkel bezárólag foglalják össze a legfontosabb tudnivalókat.
1. Az anyag/keverék és a vállalat/vállalkozás azonosítása:
Az SDS 1. szakasza tartalmazza a termék azonosító adatait. Itt kell megadni az anyag vagy keverék pontos nevét, esetleges azonosítószámait (pl. CAS-szám, EU-szám), a keverékeknél az egyedi formulaazonosítót (UFI kódot, ha van). Szerepel továbbá a gyártó vagy forgalmazó cég neve, címe, elérhetőségei, és egy vészhelyzeti kapcsolattartó telefonszám (például toxikológiai ügyelet vagy országos segélyvonal száma). Emellett fel lehet tüntetni a termék felhasználási területét vagy ajánlott és ellenjavallt felhasználásait.
Ez a szakasz biztosítja, hogy aki kézbe veszi az SDS-t, azonnal be tudja azonosítani a terméket és tudja, kit kell keresnie további információért vészhelyzetben.
2. A veszély azonosítása:
A 2. szakaszban kerül ismertetésre a termék veszélyességi besorolása a CLP rendelet szerint, valamint a hozzá tartozó címkézési elemek. Itt találjuk meg a veszély piktogramokat, a figyelmeztető szót (például Veszély vagy Figyelem), a H-mondatokat (például H225 – Fokozottan tűzveszélyes folyadék és gőz) és P-mondatokat (óvintézkedések).
Ha a keverék nem minősül veszélyesnek, azt is itt kell jelezni, illetve ha vannak egyéb kockázatok (például környezetre káros hatás, ami nem esik CLP osztályozás alá, vagy bizonyos fizikai tulajdonságok), azokat is ebben a részben tüntetjük fel.
Ez a szakasz ad gyors áttekintést a termék veszélyeiről.
3. Összetétel/összetevőkre vonatkozó információk:
A 3. szakaszban azt részletezzük, hogy miből áll a termék.
Tiszta anyag esetén meg kell adni az anyag kémiai nevét, szinonimáit, azonosítóit, és fontos tisztasági vagy adalék információkat.
Keverék esetén felsoroljuk a veszélyes összetevőket: minden olyan komponens nevét, azonosítóját (CAS-szám, EU-szám), amely hozzájárul a keverék veszélyességéhez, vagy amelyre jogszabály előírja (pl. bizonyos allergén illatanyagok). Meg kell adni továbbá ezen összetevők százalékos arányát (vagy koncentráció-tartományát) a keverékben, és a besorolásukat (milyen veszélyesek önmagukban).
Példa: Etanol (CAS 64-17-5), 10-20%, osztályozás: Tűzveszélyes foly. 2, H225.
Ha bizonyos összetevők pontos koncentrációja üzleti titok, akkor megengedett koncentráció-tartományt vagy általános leírást adni (de a veszély szempontjából releváns információkat így is közölni kell).
Ez a szakasz segít a felhasználónak megérteni, milyen veszélyes anyagok vannak a termékben.
4. Elsősegély-nyújtási intézkedések:
A 4. szakasz leírja, mit kell tenni, ha a termékkel baleset vagy túlzott expozíció történik. Alfejezetei kitérnek a különböző expozíciós módokra: belégzés, bőrrel érintkezés, szembe jutás, lenyelés esetére adnak elsősegély tanácsokat.
Például: “Belégzés: vigyük a sérültet friss levegőre, nyugtassuk meg, szükség esetén hívjunk orvost.” vagy “Lenyelés: ne hánytassunk, azonnal orvosi segítséget kell hívni, és megmutatni az orvosnak az SDS 1. szakaszában szereplő termékinformációt.”
Itt említhetők meg a legfontosabb tünetek és hatások is, valamint, hogy szükség van-e azonnali orvosi ellátásra. Ez a rész kritikus vészhelyzet esetén, hiszen azonnali útmutatót ad a megfelelő beavatkozáshoz.
5. Tűzvédelmi intézkedések:
Az 5. szakasz arról tájékoztat, hogyan kell tüzet oltani, ha az adott anyag vagy keverék éghető, vagy ha a jelenléte befolyásolja a tűzoltást. Meghatározza a megfelelő oltóanyagot (pl. vízpermet, oltópor, széndioxid, hab), valamint az alkalmatlan oltóanyagot, ha van ilyen (pl. vízsugár alkalmazása tilos bizonyos tűz esetén).
Leírja az anyag égése során keletkező veszélyes bomlástermékeket is (például mérgező füstök, gázok, mint szén-monoxid, klórgáz stb.), illetve tanácsot ad a tűzoltóknak: szükséges-e speciális védőfelszerelés, légzőkészülék viselése, van-e robbanásveszély.
Ennek a szakasznak a célja, hogy tűz esetén mindenki tudja, hogyan kell biztonságosan és hatékonyan beavatkozni.
6. Intézkedések véletlenszerű expozíciónál:
Ez a szakasz (6.) azt írja le, mit tegyünk, ha az anyag/keverék környezetbe jut véletlenül, például kiömlik, kiszóródik. Tartalmazza a személyi óvintézkedéseket (pl. a kiömlött anyaghoz csak megfelelő védőfelszerelésben közelítsünk, távolítsuk el a szikrát okozó forrásokat a környékről, stb.), a környezetvédelmi óvintézkedéseket (pl. ne engedjük csatornába jutni, értesítsük a hatóságokat nagy mennyiségű szennyezésnél), valamint a szivárgás elhárításának módszereit.
Ide tartozik, hogyan kell felitatni vagy összegyűjteni a kiömlött anyagot (pl. inert nedvszívó anyaggal, mint homok vagy vermikulit), és milyen tisztítási eljárást alkalmazzunk a maradék eltávolítására.
7. Kezelés és tárolás:
A 7. szakasz a biztonságos kezelés és tárolás szabályait foglalja össze. Itt megtalálhatók a kezelésre vonatkozó óvintézkedések, mint például: “Használat közben tilos a dohányzás, szikra- és gyújtóforrásoktól távol tartandó”, vagy “Csak jól szellőző helyen használható, kerüljük a gőzök belélegzését.”
Ide tartoznak az általános munkavédelmi tanácsok is (pl. ne együnk-igyunk a munkaterületen, mossunk kezet használat után, megfelelő műszaki elszívás szükséges).
A tárolásra vonatkozóan leírjuk a körülményeket, feltételeket: például “Száraz, hűvös, jól szellőző helyen tartandó. Hőtől és közvetlen napfénytől védeni kell. Nem összeférhető anyagok: erős oxidálószerek,” stb. Meghatározhatjuk a csomagolási követelményeket is, ha van (pl. jól záródó edényben tárolandó).
Ennek a szakasznak az a szerepe, hogy megelőzze a baleseteket azáltal, hogy útmutatást ad a mindennapi biztonságos használathoz és raktározáshoz.
8. Az expozíció ellenőrzése/egyéni védelem:
A 8. szakasz közli, hogyan biztosítsuk, hogy a veszélyes anyag ne kerüljön az egészségre ártalmas mértékben a dolgozók szervezetébe.
Két fő része van: műszaki ellenőrzések és egyéni védőeszközök. Itt kell megadni az esetleges megengedett expozíciós határértékeket (AK-érték, CK-érték vagy más nemzeti/európai munkahelyi levegő-határértékek) az anyag komponenseire. Ha léteznek ilyen értékek, akkor a munkaadónak biztosítania kell, hogy ezeket ne lépjék túl a munkahelyi levegőben – ezért javasolt műszaki megoldások lehetnek: megfelelő szellőzés, elszívók alkalmazása, zárt technológia stb.
Az egyéni védelem résznél felsoroljuk a szükséges védőfelszereléseket: például védőkesztyű (anyagmegjelöléssel, pl. nitril), védőszemüveg vagy arcvédő, védőruha, szükség esetén légzésvédelem (megfelelő szűrőbetéttel). Megadhatjuk a védőfelszerelések kiválasztásának szempontjait (pl. a kesztyű áthatolási idejét, vastagságát).
Szó esik továbbá a környezetvédelemről is (pl. kibocsátások kezelése, szűrés). Ez a szakasz biztosítja, hogy a felhasználó konkrét tanácsokat kapjon a védekezésre, és ezáltal minimálisra csökkentse az expozíciót a veszélyes anyagra.
A cikksorozat következő részében folytatjuk a biztonsági adatlap felépítésének ismertetését, és áttekintjük a maradék 8 szakaszt (9–16.), amelyek további fontos információkat tartalmaznak a termék tulajdonságairól, hatásairól és a velük kapcsolatos egyéb tudnivalókról.
Biztonsági adatlapok (SDS) készítésével kapcsolatos cikksorozatunk további részei:
Keresse ügyfélszolgálatunkat, vagy tegye fel kérdését szakértőnknek online.
Ügyfélszolgálat Kérdezze szakértőnket
Szolgáltatás ajánló:
Hasznos cikkek: